184.szomorú
2011. április 29. írta: anyacska7

184.szomorú

 

Fontos vagy nekem, kellesz nekem. Úgy ahogy vagy, a jó és rossz tulajdonságoddal együtt.
De nem ez történt. Nem mondta el, még csak a mondat első részét sem. Csak egyszerűen eltűnt az életemből. Mint annyian már sokszor. Miért gondolok rá, miért érzem a jelenlétét, még most is, még most is?
De inkább mondjak valami jót. Végre sikerült befejeznem a kozmetika dolgimat. Úgy sikerült, ahogyan szerettem volna, meg vagyok elégedve vele. Lassan közelednek a többi vizsgáim is.
Ha lejár minden vizsgám, elmegyek valamilyen munkát keresek. Már gondolkoztam azon, hogy már most is küldhetnék be CV-et ide-oda, de ha azt mondják, menjek, hogyan közöljem, hogy bocsi, de csak jövő hónap végén tudok menni, mert addig dolgom van. Na mindegy, mégis csak lépnem kell valamerre, mert ezzel a melóval, ami most van, nem jutok sehová. A legjobb az lenne, ha reggeltől estig volna munkám. Akkor nem volna időm gondolkozni sem, és agyalni sem. Akkor nem tudnám magamat sajnálni sem, mert lefoglalna a munka.
Igaz, hogy akkor írni sem volna időm, amit azért sajnálnék, hiszen mostanra ez az egyetlen kikapcsolódásom. Hónapok óta nem nézek tévét, néha egy, egy filmet megnézek a netten, de ennyi.
Ma reggel úgy keltem fel, hogy szomorú vagyok. De annyira szomorú, hogy már sírni sem tudok. Miért kínozom magam? Miért nem engedem el a lelkemből ezt az érzést? Évek óta velem van, szinte már a bőrömbe ívódott. Küzdök ellene, de sokszor maga alá teper. Nem tehetek róla. Azt hiszem, mégsem szeretem magam annyira amennyire kellene. Le kéne fogyjak, rendbe kéne tegyem végre a gondolataim. Szóval tudom, hogy mit kéne tegyek, de valahogy semmire sincs kedvem. Csak végzem a halaszhatatlan feladataim, mosolygok a külvilágra, de ott bent, nagyon egyedül vagyok. Mostanában még Isten is elhagyott engem. Okoskámmal viaskodom mindennap. Ezért is annyira utálom magam, mert nem találom meg azt a hangot, amivel hatni tudjak rá.
Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.
Sokszor gondoltam erre, gyerekkoromban mindig lázadtam ez a mondat iránt. Miért boldogok a lelki szegények? Minek kell akkor tanulni, minek annyi ismeretet begyűjteni, ha nem lehetek boldog? Miért van akkor bennünk a vágy? Ez az. A VÁGY tesz mindent tönkre. Ha nem volna vágy a lelkünkben, akkor egy helyben állnánk, és vigyorognánk, mint a bolond a f… Ez csak egy mondás. Mindig van egy vágy, ami hajt előre. Amint megvalósítottam a vágyam, már újabb vágy lép a színre. Igaza volt Toll-nak. Ha el tudjuk érni a vágytalanságot, akkor …akkor mi lesz? Nekem ne mondja senki, hogy ha nincs vágyam, akkor boldog vagyok, mert úgysem hiszem el. A semmi közepén állva nincs semmi.
Megyek, jobb, ha megyek, mert már megint hülyeségekről agyalok, és már látom, hogy nem visz sehová.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://segitseganyavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr152863734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása