Közhely vagyok. Hm, erre még nem is gondoltam. Elküldök egy verset valakinek, hogy tegye ki egy másik oldalra. Valakinek, akit nem ismerek, aki nem ismer engem. Visszajön a válasz. Nagyon sajnálja, de nem teheti ki az oldalra, mert túlságosan közhely.
„versed nem tudja elkerülni az általánosságokat, érzelmes közhelyeket, nem lesz belőle egyedi, saját hangú mű - sajnos, így a címet adó rájátszás sem érvényesül.”
Évekkel ezelőtt, ha valaki ezt mondta nekem, akkor felháborodtam, esetleg sírtam, esetleg még más negatív érzéseim is voltak. Most azonban, csak kicsit meglepett.
-Kinek akarsz megfelelni Boszi?
-Nem tudom. Egy ismeretlennek. Néha beleolvasok a blogba, van úgy, hogy tetszik, van úgy hogy nem.
-Tudod, az jutott eszembe, hogy mindig arra várunk, hogy más mondja meg, milyenek vagyunk. Pedig a más nem tudja annyira, mint mi magunk. Ha a cipőmbe jártál két hétig, akkor talán megérted, hogy milyen vagyok. Talán.
Hát nem fogok kitalálni egy új Jézust, csak azért, hogy ne legyek közhely. Nem fogom lilára, mit lilára, zöldre festeni a hajam, csak azért, hogy egyedinek látszódjam. Egyedi vagyok, ezt senki nem veheti el tőlem. De tudod mit, lehet, hogy közhelyesen vagyok egyedi. Aszta, hogy erre eddig nem is gondoltam? Hehehehe. Egészen jól hangzik.
Már megint ebbe ütközöm, úgy látszik ez is örökös probléma, mind addig, amíg meg nem oldódik. Gyerekkoromban egyedül Angyal volt, aki hitt bennem.
-Okos vagy Kincsem, szép vagy és különleges vagy.
Az ő számára különleges voltam. Annyira szeretet, hogy látta az igazi valómat. Különleges voltam neki. Ezt sugároztam felé, hogy különleges vagyok. Pedig csak egy gyermek voltam.
Aztán kamasz koromban az oszim azt vágta hozzám, hogy többet képzelek magamról, mint amennyi vagyok. Pedig soha nem mondtam el neki az álmaim, pedig soha nem beszélgettünk el úgy, hogy joga legyen ezt mondani. Tüskét nyomott a lelkemben ezzel a szóval, évekig hordoztam magamban.
Tulajdonképpen jó is volt, hogy ezt mondta, hiszen amíg esetleg mást letört volna ez, engem a még azért is, gondolat hajtott előre. Bizonyítani akartam. Kérem szépen, nem vagyok kevesebb, mint aminek látszom, mert akarok tanulni, akarok fejlődni, igenis jó vagyok, okos, szép és kedves!
Lehet, hogy hajtóerőnek jó volt, de mára már lecsengett. Ma már tudom, ki vagyok. Életem javát megettem, tudom, mit akarok és mit nem. Tudom, merre akarok tartani. Ezért nem fáj, ha valaki azt mondja közhely vagyok. Ha te úgy látod, hogy közhely vagyok, akkor ez a te igazad, és á, dehogy is mondok én ellent neked. Legyek közhely. Mit is jelent az, hogy közhely?
Szerintem ezt a szót arra használják, amikor nincsenek egyedi ötleteid, amikor másokat utánozol, amikor unalmas vagy és amikor régimódi, begyöpösödött, semmi új, csak a régi. Semmi eredeti.
Hát igen. Rosszkor rossz helyre születni, nem is nagydolog. De ott élni is, na ez igazi kihívás.
Húsz éve írok, de még senki nem mondta, hogy közhelyes vagyok. Pedig húsz éve csak egyetlen egy dologról írok. Az érzésekről. Még szerencse, hogy nem ebből kell megéljek, mert akkor bizony úgy járnék, mint az egyik festőművész, akinek nem értették meg műveit, és éhen kellett haljon. Mit egy, több is volt belőlük.
Kedves akárki, köszönöm a választ, köszönöm, hogy most neveztél közhelyesnek, és nem akkor, amikor már a csapat tagja lettem volna. Így kívülről, még jól is esik közhelyesnek lenni, mert így legalább magam vagyok.
Igen, szeretek közhelyes lenni. Szavak, szavak, szavak, értelmetlen szavak. Csak akkor lesz igazi értelmük, amikor érzések csatlakoznak hozzá. Én nem a szavakat keresem, az érzéseket, nekem vannak szavaim, bőven, de az érzések, az érzések, azok a valódiak. A többi csupa KÖZHELY.
Utóírat: Ha mégis szeretnéd olvasni közhelyes verseimet, ajánlom magam:))
-Vers, a vers időtlen
