Hétvége és én eléggé elfáradt vagyok. Holnap szombat, de nem pihenhetek, hiszen három órám lesz. Nem gond, örvendek neki, hiszen ez pénz a házhoz. A munka pedig még jó is, mert gyógyítja a lelket. Rendet kel raknom a szalonban. Miért mindig csak odázom? Meszelnem is kéne, csak elég nagy felfordulással jár az is. Semmire sincs kedvem. Egyedül érzem magam és fáj a bokám, meg a jobb csuklom. Azt hiszem, le fogok feküdni. Holnap korábban kel keljek, mert mielőtt elkezdeném, az órákat még főznöm kell. Ezt csinálom mindennap. Főzök, takarítok, teregetek, vasalok, mosogatok, majd mindent előröl. Nagyon unom. Semmi, de semmi nincs az életemben. Na de nem panaszkodom. Az a fő, hogy van munkám, és úgy néz ki egyre több lesz. Legalább az anyagiakat biztosítani tudom. A többit meg oda képzeljük. A munkahelyemen úgy érzem, hogy egyre jobban kezd menni. Nehéz meló, de szeretem. Mindennap új emberekkel ismerkedhetek meg. Ez is egy kihívás. Meg tanulni az emberekkel úgy beszélni, hogy közben, amíg őket beszéltetem, megtudom azt, ami engem érdekel. Ez most etikátlannak tűnik, pedig nem az. Csak a szükségletére kel rávilágítani.