Az ember amióta csak megszületik, mindig meg akar felelni valakinek, valakiknek, vagy valaminek. Gyerekkoromban, mindig a szeretetet vágytam. Azt gondoltam, ha jó vagyok, akkor majd jobban fognak szeretni. Most visszatekintve, látom az akkori riadt kislányt, aki azért akar tökéletes lenni, hogy szeressék. Bármit is csinál, másokhoz igazodik, hogy őt is szeressék. Nem érti, hol rontja el folyton? Nem érti, hogy van az, hogy más nem igyekszik annyira és mégis jobban szeretik. Senki nem mondja meg neki, hogy nem az ő hibája. Senki nem árulja el neki, hogy nem azért hagyta el az édesapja, mert nem szereti, hanem, mert nem is gondol rá. Egyszerűen nem tudja, hogy ő milyen csodálatos, milyen szeretni való tud lenni. És azért sem hibás, mert az édesanyja olyan amilyen. Szepes Mária mondta volt egyszer, hogy hiába teszünk egy gyűszűt a Niagara alá, a gyűszűbe akkor is csak egy gyűszűnyi fér bele. Nehéz volt megértenie a kislánynak, hogy nem ő volt a hibás, hogy nem ő rontotta el a dolgokat. A dolgok néha, egyszerűen elromolva születnek meg. Ezt elfogadni néha a legnehezebb.
Vasárnap van, kint hűvös, lassan érezni lehet a közelgő telet. Ma, egész nap szomorkás idő volt, mintha az elmúlást siratná a természet, esett is, meg nem is, olyan bizonytalan idő volt egész nap. A fiúk eljöttek velem a templomba. Ez kicsit meglepett, mert a kicsi önként jelentkezett, hogy jönni akar. De amint már lenni szokott, a nagy felhúzta magát, és otthagyott minket, a templomban is külön állt meg. Semmi gond nem lenne Kincsemmel, ha nem lenne folyton annyira féltékeny Okoskámra. Mintha csak magának akarna kisajátítani. Elégszer elmondtam neki, hogy a szeretetem nem kevesebb, mert őt is szeretem, néha úgy érzem, a kicsit azért gyűlöli, mert vetélytársat lát benne. Azt szeretné, ha csak őt szeretném. Nem tudok mit tenni ez ellen. Amikor váltunk, akkor is próbára tett.
- Anya én nem akarok veletek, lenni, nem bírom Okoskát, úgy hogy úgy döntöttem apával maradok.
Nekem ez akkor nagyon fájt, de azt mondtam, ha ez az ő döntése, akkor és tiszteletben tartom, elvégre már elég nagy ahhoz, hogy ő maga döntsön. Hiszen 15 éves volt akkor.
Két nap múlva szomorúan kullogott oda hozzám, és azt mondta.
- Ne haragudj anya, azt hiszem, mégis csak veled akarok maradni, hiszen te vagy az, akit hívok, ha bármi bajom is van. Szeretem apát, de nélküled nem akarok élni.
Akkor értettem meg, hogy ez egy próbatétel volt. Talán azt szerette volna, hogy én azt mondjam, hogy akkor lemondok Okoskámról, és őt választom. De nem tudtam megtenni, hiszen nekem mindkettő egyformán fontos. Mivel, hogy Okoska több gondot és problémát okoz nekem, lehet, hogy vele többet foglalkozom, de ez nem jelenti azt, hogy Kincsemet nem szeretem. Az anya, mindig azt a fiát siratja, amelyikkel baj van. Ez már csak ilyen. Ettől eltekintve, nagyon büszke voltam Kincsemre, amikor egész nyáron Darabontozott. Komoly férfi lesz belőle, már most látom. Egyedül a testvére iránt táplált érzelmeket nem tudom megérteni. Mindig is a testvéri szeretetről beszéltem nekik, és mégis, csak azt látom, hogy nem tudja elfogadni Okoskát, olyannak amilyen. Tudom, hogy Okoska nem egy egyszerű eset, de azt is tudom, hogy nagyon szereti a bátyát. Amikor baj volt, képes volt minden felelősséget magára vállalni, csakhogy a bátyának ne essen bántódása. Pedig utólag kiderült, hogy ő is pontosan olyan hibás volt, mint a kicsi.
Ebéd után vagyunk, én filmet nézek, Okoska pedig legózik a földön. Mintha egy hét éves gyerek lenne. Elmerül a játékban, megszűnik minden más létezni a számára. Vonásai kisimulnak, és látom az átszellemült arcot, amit régen láttam. Nagy fiam bent a szobájában játszik a számítógépen. Nem tudok ez ellen semmit tenni, valósággal szenvedélye lett a számítógép. Ezért aztán csak hét végére engedem meg, hogy bekapcsolja. El kel vegyem tőle a kábelt, mert ha nem se nem tanul, se nem semmi, csak reggeltől estig a gép. A kicsi már nem ilyen. Az meg szeret tekeregni.
Én meg a mai napon, így estebéd után filmet nézek, vörös bort iszogatok és csokoládét majszolok.
Boldog kellene legyek, de nem vagyok. Nem, nem vagyok szomorú sem, csak egyszerűen, olyan semmilyen kedvemben vagyok. Élvezem a bor és a csokoládé összeolvadó ízeit, és közben álmodozom, kitudja miről, és kitudja hová???
Holnap új hét, új munka, új arcok, és talán valami új… nem is tudom mi?
Élmény kellene, legyen minden napom. Csupa csoda, várni, hogy mit hoz a holnap. Miért akarom tudni? Miért fontos, hogy minden lépésem, minden érzésemet előre be programáljam? Szeretek mindent előre kiszámítani, pedig dehogy is van az úgy. A dolgok valahogy mindig kicsit másképpen történnek meg. Okoska is mindig kiszámíthatatlan. Bármire kérem, azt feleli, jól van, mindjárt. De már tudom, hogy a mindjárt nála annyit tesz, hogy: felejtsd el, mert soha nem fogom megtenni. Nem tudom, mit tegyek? Bármennyire is szeretnék vele egyezni, minden nap, minden percében felrúgja a megállapodásunkat.
Kincsemmel ma ebédet főztünk, a konyhát segített kiseperni, bármire megkérem, csinálja, de Okoska még saját maga körül sem akar rendet teremteni. Úgy érzem nagy a káosz a lelkében, talán ha ott rendeződnének a dolgok, talán akkor maga körül is rendet rakna? Vagy ki tudja?
Ma nem hívtam fel senkit. Minek zavarni bárkit is. Lassan lemondok arról is, hogy folyton kapaszkodjak valakiben, legyen az férfi vagy nő. Nahorral is megszűnt a kapcsolat, már ami volt. Ő ugyan hívott még kétszer, de valahogy nem is volt miről beszélgessünk. Illúzió volt az egész. Rájöttem arra, hogy tulajdonképpen nem is érdekli az én életem, csak egyet akart szexelni, vagy többet is esetleg. Magáról se sokat mesélt, és ha én meséltem magamról, akkor éreztem a szavain, hogy unja, nem figyel rám. Akkor meg minek az ilyen barátnak?
Szellőcske barátnőm is nekem szökött, hogy túl sokat foglalkozom azzal, amivel nem kéne. Ugyan mivel foglalkozom? Azt hogy néha ide írok, arról neki sem beszéltem. Igen, néha netten beszélgettem ezzel vagy azzal. De semmi komoly.
- Pontosan ez a baj, hogy ilyen nem komoly dolgokkal eltöltöd az idődet, amikor a gyerekeidre kéne, összpontosíts.
Nem mondtam neki semmit. Minek magyarázkodjam neki, hiszen, pontosan ezt teszem. Reggeltől estig a gyerekeimre és a munkámra összpontosítok.
Az, hogy néha próbálok kikapcsolódni, az annyira bagatell, hiszen egy éve nem voltam sehová, és egyedül csak hétfőnként járok táncolni egy órát. Lassan önmagammal foglalkozni is elfelejtek. Pedig szükségem van arra is, hogy egy két órát, csak magamnak legyek. Amikor a gondolataimat kiürítem, és csak magammal vagyok. Amikor megpróbálom a lelkemben a harmóniát megkeresni. Amikor nem másért, hanem önmagamért vagyok. Igen, hiányzik egy szerető társ, nagyon hiányzik, de nem kell azért bűntudatom legyen, hiszen nem hanyagoltam el a gyerekeimet, nem mondtam le róluk egy percre sem. Aki azt mondja, hogy könnyű, az vagy hazudik, vagy soha nem érezte át komolyan a dolgokat. Nekem valahogy mindig a nehezebb oldala jutott. Soha nem volt könnyű. Pedig a házi feladatomat mindig megoldottam. Néha jól, néha rosszul. Ez van.
Egy dolgot azonban tudok. Többet nem fogadok el fél megoldásokat. Mint ahogy nem fogadok el fél barátságokat sem. Beszélgettem egy férfivel netten. Talált a szó, nagyon kedvesnek és humorosnak tűnt. Egy idő után szerettem volna személyesen találkozni. Na, nem azért, hogy rögtön szerelmet valljunk egymásnak, hanem mert olyan jó humora volt, olyan kedves egyéniségnek tűnt. Meghívtam, hogy egyet kávézunk valahol. Úgy látszik hiba volt. Úgy tett, mintha nem is hallotta volna. Megértettem, hogy nem akar velem találkozni. De ugyanúgy flörtölt, ugyanúgy viccelődött továbbra is velem. Csakhogy az után már nem volt olyan, mint előtte. Ha az ember nem léphet előre, akkor hátra lép. Őszinte ember lévén, megkérdeztem, minek véljem, az udvarlásait, meg a célzásait, ha még egy kávéra sem hajlandó találkozni velem? Érdekes választ kaptam, bármire számítottam volna csak arra, nem amit mondott. Nem emlékezett. Hogy meghívtam volna. Nos, ennyi volt. Ezek után már semmi értelme többet sem írni neki, sem válaszolni.
Nagyon sok kapcsolatom így lesz vége. Nem értem, hol rontom el, csak egyszerűen egyik napról a másikra minden megváltozik. Eleinte azt gondoltam, hogy én vagyok a hibás, hogy biztosan én nem voltam eléggé érthető, vagy félreértettek, de már tudom. Nem mindig én kel hibás legyek ahhoz, hogy valami ne működjön. Egyszerűen csak ennyi volt. Ilyenkor eszembe jut a gyűszű. Nehéz elfogadni, de ez van. Hiába akarunk valakinek többet adni, mint amennyit képes elfogadni.
Nos, kedves, lehet, hogy ma nem voltam valami kellemes társaság, de egy ilyen borongós hangulatú napon már csak ennyi jön ki belőlem. Magam helyet inkább ajánlom neked is a vörös bort és a csokoládét. Attól jobban fogod érezni magad. Meg, ha lehet egy-két jó filmet, vagy egy igazán jó könyvet. Az elfelejtet minden bánatot és szomorúságot.