Önmagammal kell jóban lennem. A többi meg csak ráadás. Mindig azt várom, hogy jön valaki, aki megoldja majd helyettem, aki ha ott lesz mellettem, akkor és akkor és csakis akkor…blablabla.

Rendszereznem kell mindent. A munkák összeborulnak felettem, úgy érzem, túl sok dolognak fogtam neki, egyikkel sem tudok teljes lenni. Azon gondolkoztam, hogyan lehetne azt elérni, hogy egy, esetleg két dolgot keljen csak csinálnom és jó legyen. Legyen elég pénzem, de attól még azt is csinálhassam amit szeretek, ami kikapcsol. No, ezen kell, elmélkedjek.

Annyit szomorkodom, és tulajdonképpen szégyellnem kéne magam ez miatt. Egészséges vagyok, van két szép gyerekem, és mindenem megvan, amire szükségem van. Én mégis szomorkodom, mert a nagy Ő-re az ideális nagy szerelemre várok. Istenem, Istenem, hogy én milyen buta is vagyok. Olyan dolgok után vágyódom, ami felesleges, vagy legalábbis el lehet éldegélni nélküle is.

Ma azonban, hogy jobb legyen azzal kezdődött a napom, hogy Eme bejelentette, hogy elmegy, és az a kicsi pénz, ami biztosnak tűnt, ezután már az sem lesz. Nem tudom, ez most jó, vagy rossz, mert azért megszoktam, és jó volt, hogy itt volt. Okoska miatt megy el, mert Okoska amikor kiakad és csúnyán beszél, meg csapkod, nem veszi figyelembe, hogy őt zavarja a munkájában. Én már nem mondok semmit.

Egész este fent volt, de nem szólt hozzám, már azon gondolkoztam, hogy többet fel sem jelentkezem a Messengerre, amikor nagy későre hozzám szólt. Beszélgettünk minden féle apró seprő dolgokról én Okoskámról, amikor hirtelen eltűnt, mint a kámfor.

Most ezt nem tudom minek venni. De már nem is ragozom. Lassan meg fogom szokni, hogy ő nem jelenthet többet, mint akárki más.

Egyszerűen nem az, akinek álmodtam. Legalább egy üzenetet, vagy tudom is én? Mindegy.