Nemrég hallgattam egy filmben ezt a mondást: Az ember életének délelőttjén, ami nagyon fontos dolog volt, lehet, hogy az élete délutánján már teljesen értékét veszíti.
Hát való igaz. Az életem délelőttjén az volt a legfontosabb, hogy bizonyítsak, hogy gyűjtsek, hogy megvalósítsam önmagam, hogy családom legyen, tökéletesnek tűnő család. Sok minden ezekből lassan átalakul, vagy teljesen a homályba vesz. Életem délelőttjén az is volt, hogy nekem legyen igazam, hogy kivívjam a mások tiszteletét, elismerését. Mára már nem fontos. Jó, ha van, de nem olyan fontos. Ami azonban most is megmaradt az a szeretet iránti éhség. Ma beszélgettem egy régi ismerőssel. 59 éves, de még most is azt mondja, számára a legfontosabb az, hogy legyen, akit megöleljen.
Elgondoltam, hogy mennyire is igaz ez, hiszen egyedül nincs is varázsa az életnek. Lassan két éve váltam el, de még mindig egyedül vannak. Ismerkedek, beszélgetek, de legtöbbször még az ölelésig se jutunk el.
Pé-t szerettem. Lehet, hogy még most is érzek iránta valamit, lehet, hogy még a lelkem mélyén szeretem, de már teljesen másképpen látom a történteket. Leesett a rózsaszín fátyol és nem szeretem, amit utána láttam. Egy újabb illúzió, egy újabb csalódás. A szomorú mégis az, hogy bárkivel beszélgetek, azt látom, hogy aki rendes, ügyes ember, az már vagy foglalt, vagy meleg. A többi meg szélhámos, magában sem bízó ember. Na, jó, most lehet, hogy túlzásba estem, de szomorú, mennyire nehéz egy társat találni.
Én már bele is fáradtam. Nem keresek már senkit. Inkább azért adok hálát, amim van. A jó hír, hogy hétfőtől új munkahelyem van. Ez azt jelenti, hogy a télen lesz mindre, ami fontos, pénz, és nem kell, búsuljam a megélhetésünket. Lassan alakulnak a dolgok.
Mindennap imádkozom, és ez segít.
Érzem, hogy elindultam az utamon, a saját utamon, és jó irányban haladok. Minden napért hálás vagyok, még a szomorúságért is, ami néha becsúszik, hiszen az tanít a legjobban. Okoska egy kicsit változott, nem sokat. De én már nem erőlködöm vele. Hagyom, hogy történjenek a dolgok, és imádkozom. Érte is sokat imádkozom. Várom a csodát. A csoda azon a napon jön el, amikor teljesen átvált, amikor rájön, hogy azért kell, tanuljon, hogy a kapukat ki tudja nyitni, hogy ember legyen belőle. Talán, nem kell, egyetemet végezzen, lehet, hogy ha szakmát tanul, azzal többre megy, de a felelősséget fel kell vállalja a tetteiért. Amelyik napon ez meg fog történni, amelyik napon már nem hazudik, és nem csal, akkor fog a CSODA bekövetkezni. Én pedig imádkozom ezért a napért.
Úgy, hogy, mondhatnám azt: kösz jól vagyok. Ami talán hiányzik az egy ölelés. Néha jó volna, ha valaki megölelne. Vannak barátaim, akik megölelnek, vannak gyerekeim, akik megölelnek, és én mindezért nagyon hálás is vagyok. De tudod? Ölelés és ölelés között különbség van.
