Este van, még nem túl késő, de már sötétedett. Még tart a vakáció, Kincsem hazajött a táborozásból, három barátjával filmet néznek a szobájában. Örülök, hogy itthon van végre, jó érzés magam mellett tudni. Okoska még kint tekereg valahol. De nagyon remélem, tízre hazajön ő is. Lassan kezdem megszabni neki a szabályokat. Lehet, hogy későn teszem? Tudom, soha nem voltam az a következetes jó anya, mint egyesek. Szigorú sem voltam, mindig arra gondoltam, hogy szabadon nevelem őket. Hiba volt, kicsit szigorúbb kellett volna legyek.

Itt ülök, és azon gondolkozom, hogyan fogom megírni ezt a könyvet?

Meg kell írnom. Egy életet készültem rá, már nem mondhatok semmit. Nem várhatok tovább. Akármilyen lesz, meg kell, szülessen, túl rég óta hordom, túl rég óta vajúdom vele.

Az este csillagos volt az ég, kimentem az udvarra egészen a garázsokig, oda, ahol már nincsenek lakóházak, ahol már senki nem hallja meg, ha elkiabálom magam. Lefeküdtem a fűbe és néztem a csillagokat. Sok-sok csillag volt, ilyen sokat már nagyon rég nem láttam. Mintha még a sötéten túl is mind csillagok lettek volna, mintha még ott is ahol már nem lehetett látni.

A félelmeimre gondoltam. Mitől félek? Lássuk is.

Attól félek, hogy nem lesz elég pénzem, jön a tél és nekem nincsen egy biztos munkám, egy biztos jövedelmem. Mindennap elmegyek és bevásárolok, kenyeret és a legszükségesebbet veszem csak, de mi lesz, ha holnap már arra sem lesz pénzem?

Voltál már úgy, hogy nem volt pénzed kenyérre?

Én voltam, de akkor még nem volt a két gyermekem.

Aztán arra gondolok, hogy nagy baj van velem. Kezdem elveszíteni a hitem. Pedig most még nagyobb szükségem van rá, mint valaha. A Job könyve jut eszembe, mintha egyre másra csak a rossz dolgok jönnének elém. Meddig fogom még bírni?

Aztán arra gondolok, hogy nem szabad panaszkodnom, nem szabad félnem, mert ezzel etetem a fenevadat.

Ott ült velem szembe és sírhatnékom volt. Nem akartam, de sírhatnékom volt. Alig tudtam visszafojtani a könnyeket. Mintha megérezte volna, mi zajlik bennem. Világoskék szemei ragyogtak. Őszes haja rövidre vágva, kicsit meghízva, de nem visszataszítóan, az idő látszott rajta. Elnéztem, kicsivel több, mint én, de jóval többet mutat, és mégis. Lehet, hogy cseréltem volna vele. Akkora hite van, akkora nagy hite, hogy hegyeket tudna megmozdítani, és nekem nincs. Tele vagyok keserűséggel, félelemmel és fájdalommal. Nem akarok több fájdalmat, nem akarok több félelmet, bízni akarok Istenben, és szeretni, mindenkit és mindent, ami körülöttem van.

Rám nézett és mintha a gondolataimra válaszolt volna.

- Mindig azt akartam, hogy ő változzon meg, és nem én. Miért mindig én? Már megint én legyek az, aki enged? Már megint én legyek az, aki megváltozom? NEEEEEM!!! Nem akarok megváltozni, nem akarok más lenni, ő változzon, ő is akarjon valamit letenni az asztalra. Így gondolkoztam, azt hittem, hogy jogom van hozzá. Aztán elgondolkodtam és éreztem, hogy nem jó ez nekem. Szenvedtem. Eldöntöttem, hogy bármi is lesz, megnyerem ezt a harcot, ha kell, megváltozom, ha kell, én leszek, aki szeretek én leszek, aki mindig az első lépést teszem és kész. Nem egyszerű, mert a legnagyobb harcot önmagunkkal vívjuk. Sokkal könnyebb azt mondani, hogy azért szenvedek, mert a másik rohadtul elbánt velem, megcsalt, elhagyott, összetörte a szívem, vagy hazudott, vagy egyszerűen elfelejtette kimondani, hogy szeret.

Tudod mit csináltam? Leírtam egy papírra, ami nagyon fontos volt és kitettem a konyhába a kályha fölé, de úgy, hogy csak én lássam. Amikor nehéznek tűnt kimondani valamit, amikor dühös voltam, csak ránéztem és tudtam mi van odaírva. A saját gondolataink tesznek rabbá minket, nem a másik. Az elvárások, mert miért is nem kaphatom meg, hiszen jár nekem! Az érdekes az volt, hogy ahogyan kezdtem megváltozni, a világ is kezdett megváltozni körülöttem. Elmondhatom, hogy nekem van a legjobb férjem a világon, hogy szeretve és tisztelve érzem magam és igazi társammá lett. Nem is tudom, nélküle mit tennék?

Én meg csak néztem, és szinte már irigységet éreztem magamban. Mivel jobb ő, hogy ő szeretve van, és én nem? Mivel több és mivel okosabb és szebb? Rájöttem arra, hogy mindezek a dolgok semmit se számítanak, egyszerűen eltörpülnek a szeretet mellett.

Valakit nem azért szeretünk, mert megérdemli, vagy sem. Egyszerűen csak szeretjük.

Nem nehéz valakit szeretni, aki kedves hozzánk, akitől csupa jót kapunk. Az igazi megpróbáltatás az, amikor azt kell, szeressük, aki fájdalmat okoz nekünk, aki bármennyire is szeretnénk, nem tudja viszonozni azt, amire vágyunk, amiről azt gondoljuk, hogy jár nekünk.

Nem teszek fogadalmat, mert a fogadalmakat az ember sokszor megszegi, de mindennap arra kérem Istent, hogy segítsen kitartóvá válni, hogy segítsen, adjon erőt, hogy úgy tudjak szeretni, ahogyan még soha.

Meg fogok változni… eldöntöttem. Tudom, hogy nem megy egyik napról a másikra, de apró lépésekkel hódították meg a Holdat is. Apró lépésenként fogok én is megváltozni.

Szabályokat építek be az életemben és ezekhez tartom magam.

Első szabály: NEM PANASZKODOM SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT

Második szabály: NEM ÍTÉLKEZEM SENKI FELETT, MÉG VICCBŐL SEM és AKKOR SEM, HA JOGOSNAK ÉREZNÉM AZT.

Harmadik szabály: MINDENNAP ALKALMAZOM a SZERETET TÖRVÉNYÉT.

A többi az már elenyészödik ezek mellett.

- szeretném a kenyeret nagyon lecsökkenteni… nem eszem kenyeret

-nem szoktam alkoholt inni, de mától még kevesebbet akarok inni.

-nagyon szeretem az édességet, ezért, amikor édességet eszem bűntudatom van.

Ami azonban most a legfontosabb CÉL, munkahelyet kell találnom, ahol fizetést kapok és munkakönyves legyek. Ez a legfontosabb most. A terveket rendszerezni kell. Most a legfontosabb, hogy jön a tél és nekem legyen egy munkahelyem.

Hát igen, régen volt, amikor ezt írtam, szinte fél éve. Sok minden történt az óta. Találtam munkahelyet, bár nem a legjobban fizetett, de a telet átvészeltem és Istennek hálát adok érte. A fiam elment egy másik iskolába. Bentlakásba ment, így nekem is könnyebb, csak hét végeken van itthon. Kicsit változott, de a lustasága most is megvan. Ő azt mondja sikerülni fog az idén befejezni a 7. ik osztályt, én meg nagyon akarok hinni neki. A munkámat szeretem, elég változatos, de a főnököm nem becsül, nem beszél velem úgy, ahogy kellene, néha egészen elképesztően viselkedik. Próbálom megérteni a viselkedését, de tudom, hogy ez nem jó. Nekem nem jó. Arra gondolok, ez mind azért van, mert még nem a helyemen vagyok. Délután késő estig tanítok, szeretem, de hét végére már olyan fáradt vagyok. Ezért is hálás vagyok, az Úr adott nekem sok munkát, hogy ne legyen időm gondolkodni, ne legyen időm magam sajnálni, elmerülni a szomorúságomban. Néha még eszembe jut Pé de már nem bánt, ami történt. Próbálom a jó dolgokat megtartani magamban, igyekszem elfogadtatni magammal, hogy ami történt az számomra a legjobban történt, mert ha később csalódtam volna, talán jobban fájna a szívem. Már tudom, hogy soha nem lettem volna boldog vele, de az a kis idő az nagyon szép volt. Tudom, a szívem mélyén tudom, érzem, hogy néha gondol rám. Már nem beszélünk, nem írunk egymásnak, jobb így. Aztán összejöttem Cs.vel. Itt nem is volt szerelem. Tulajdonképpen nem is volt semmi, csak remény. Eljött hozzám, itt aludt nálam. A fiam szobájában. Este odabújtam hozzá, kívántam az ölelését, kívántam érezni, hogy szeretnek. Jól esett annyi idő után újból egy férfi karjaiban lenni. De ennyi. Ő többet szeretett volna, de én örvendtem, hogy nem mentem bele. Másnap már tudtam, hogy jók voltak az érzéseim. Lehet, másnak megy ez, nekem nem. Most már tudom. Nekem szükségem van arra, hogy szeressek és szeretve érezzem magam. Lehet, hogy tudtam volna Cs-t szeretni, lehet… de ezt már soha nem fogom megtudni.

Egy adott percen azt láttam, hogy kapaszkodom, minden áron legyen valakim, legyen egy pasim, egy férfi az életemben. Azt hittem, csak akkor érzem magam nőnek, ha van szex az életemben. Egyik csalódás a másik után, mivel érdemeltem ki? Lassan egy éve már, hogy nincsen senki az életemben. Csak a gyerekeim és a munkám.

Most… jól vagyok. Már nem görcsölök, hogy legyen valakim, amikor magányosnak érzem magam, imádkozom. A gyerekimben is örömöm telik. Nem görcsölök, ha nem tanul Okoska, az ő élete. Majd csak rá fog jönni egyszer, hogy tanulni kell. El akarom adni a lakást, és venni egy kisebbet. Többen is azt mondják, kár érte. Bele fáradtam. Túl nagy ez a lakás nekem.

Dolgozom, teszem a dolgom, és igyekszem széppé tenni az életem. Apró örömeimnek örvendek és hálát adok. Az ex felhívott, hogy ne hívjam többet se délután se este, csak reggel, mert a barátnője hisztizik, és féltékeny. Ha hívom, a gyerekek miatt hívom, és csak akkor, ha valami gondom adódik, főleg Okoska miatt szoktam hívni. Arra gondoltam, hogy amikor a férjem volt se számíthattam rá, akkor mért fáj most? Hiszen semmi sem változott. Jól van, nem is fogom hívni, valahogy majd csak lesz.

  De vannak jó dolgok is az életemben. Mostanában sokat beszélek a nővéremmel, rájöttünk mindketten, hogy jól megértjük egymást. A telefon közel hoz minket, legyűri a távolságot. Hát ennyi dióhéjban. Nem ígérem, hogy holnap is leszek. Jó volna írni azt a könyvet, de kevés az időm. Ki tudja?