Mindig azt mondtam, hogy ha ezt meg azt megvalósítom, akkor boldog leszek. JÓ jó, kellenek a célok, kellenek a vágyak, amik előre visznek, de most már tudom. Ha holnap elérem azt, amit ma kitűztem célomul, nem leszek tőle boldogabb. Még azt is megmerem kockáztatni, ha holnap megismerem a nagy szerelmet és végre találok valakit, akit én is szeressek, aki még viszonozza is, akkor boldog leszek. Egy nagy frászt. Ha nincs ez, akkor van az, ha van szerelem, akkor esetleg nincs egyéb, vagy kitudja. Már kezdem azt hinni, hogy az élet erről szól, hogy valami mindig kell, hiányozzon.

Itt ülök és pötyögtetek, és közben reménykedem, hogy lenyugszom. Mostanában sok düh és szomorúság van bennem. Néha már nem is tudom miért, csak úgy el fog a bőgés és nem tudom abba hagyni. Nővérkém azt mondja depis vagyok. Ilyenkor jó volna bevenni valami színes bogyót és attól rózsaszínűbbnek látni a világot. De én utálom a bogyókat és akkor talán egy kis pia kéne? Na, igen, de attól meg szédülök, és utána hányingerem van. Na ezért írok. Mindenféle agyzajt, zagyvaságot aztán letagadom, akár a Karinthy és közben lehet, hogy megnyugszom. Amikor kamasz koromban nagyon ki voltam bukva (legtöbbször az anyámra) elmentem szaladni. Lehet, hogy újra be kellene, vezessem a szaladást? De mikor? Reggel hétkor alig tudok felkelni, csak még 5 perc módszerrel csalogatom ki magam az ágyból. Aztán nyolctól négyig meló, agymosás meg hajbókolás, jó pofi kollégákkal meg a szarevő főnökkel, és mire haza érek már félöt. Azt se tudom, hol kezdjem. A mosatlan vet fel, hiába mosogattam előtte való este, már megint tele van a kagyló, az étel vagy el van fogyva, vagy még meg sincs készítve. De nincs időm és nincs segítség. Hát igen, van két gyönyörű fiam, de ha nem noszogatom, folyton őket sokat nem segítenek. A kicsit már meg se kérem, mert a választ tudom. MINDJÁRT, de az annyit tesz, FELEJTSD EL. A nagy az segít, de folyton morog, miért csak ő, miért már megint és blabla és ezek a dolgok kifárasztanak és feldühítenek. De nincs vége, mert jön a második fogás. 5től 8ig tanítok, ez a második műszak. Aztán ha van, utána erőm elmegyek bevásárolni, mert mindig kell valami, ami éppen elfogyott és újból nekifogok, főzni meg mosogatni, meg mosni, teregetni és és. No, érthető, hogy miért unom? Mintha a mókuskerékben taposnék reggeltől estig, és amikor összeszámolom, magam még mindig mínuszban vagyok. Csak milyen más munkát vállaljak még be ezen kívül?

Már arra is gondoltam, elmegyek külföldre dolgozni, legyen több pénz, de hol a garancia rá, hogy ez a jó megoldás. Lehet, hogy lesz pénz, de nem leszek itthon szemnek és fülnek, nem lesz, aki folyton zsörtölődjön, és ha a fiúk még jobban elmennek egyfelé? Nem lehet. Amíg a fiúk nem végeznek, az iskolával nem tudok menni semerre. Ez a második dolog, ami dühít, hogy tehetetlen vagyok, hogy egyedül kell, megbirkózzam ezzel is, mint annyi mindennel az életben. Van apjuk, van, de csak olyan vasárnapi apuka.

-         Neked kellett, te vállaltad. – szerinte én vagyok a hibás, mert el mertem válni tőle. Mintha akkor jobb lett volna az életem. Nem. Ha meg is bűnhődöm érte, akkor sem fogom megbánni soha. Legalább nem élek gyűlöletben, legalább nyugodtan dolgozhatom magam halálra, mert nincs, aki piszkáljon. Hehe, ez nagyon vicces.

Az a baj velem, hogy dühös vagyok mindenkire, de legfőképpen magamra, és ez nem tesz jót nekem. Valami gond van a programozással. Túl sok időt elfecsérelek még így is. Pedig mostanában nem lógok a netten sem a csett szobákban, kitöröltem magam minden társkeresőből, egyedül a faszebukom van meg, de azt is nagyon leredukáltam. Hihetetlen ez a világ. Minél jobban tágul, a tér annál inkább szűkül az idő. Túl sok lehetőség, a bőség zavara oda vezet, hogy nem tudod kiválasztani mi a jó neked. Azt hiszem sok kapcsolat ennek is esik áldozatául. Na de nem tudom, lehet, hogy mások másképpen élik ezt meg.

Ma szabad napot adtak a gyerekek. Mivel vakációs hangulat volt, nem jöttek órára, ami jó is, meg rossz is. Rossz, mert ez akkor pénzkiesést jelent, amire számítottam nem jön be, de jó is, mert így lett egy kis szabad napom. Vagyis fél szabad nap, mert a 8 órát, azt már ledolgoztam. Ilyenkor próbálom az elmaradt dolgaimat elvégezni. De azért volt egy fél órám, amikor úgy döntöttem, hogy kicsit pihenek. Na, nem fekszem le, mert akkor oda az egész délutánom, hanem csak úgy, egyet lazítok.

Elővettem a telefonom és kerestem, hogy kit tudnék felhívni, kivel tudnék egyet beszélgetni, csak úgy. Nagyon sok szám van benne, de nem találtam egyetlen egy számot sem, amire úgy éreztem volna, na, ez az. Ha őt hívom nekem is kellemes lesz, de ő is biztosan örülni fog. Nem ez elfoglalt, ez meg dolgozik, ennek meg nincs, mit mondjak, ettől meg mit kérdezzek? Egy olyan valaki, akit felhívjak, és azt mondjam neki.

a-szia, magam vagyok, nem unom magam, nincsen rossz kedvem, se de nem vagyok vidám se, csak szeretnék egyet dumálni veled.

Ott volt az a sok szám és végig nézegettem őket, és nem volt egy, akit csak úgy, minden ok nélkül felhívjak, és azt mondjam, olyan jó veled beszélni. Megnyugtat csak a hangod is. No, érted már, mitől szomorodtam el? De van egy jó hírem. Ez is elmúlik.