Pár napja megint elég sokat beszélgetünk én és Csaba. Bár egy világ választ el egymástól, mégis néha azon gondolkodom, miért nem engedem el véglegesen? Miért nem hagyom, hogy elmerüljön ő is a felejtés múltjába. Azért jöttem el otthonról, hogy új életet kezdjek, hogy új emberekkel találkozzak és az életemet teljesen átszervezzem. Nem azt mondom, hogy mindent el akarok felejteni, mert nem lehet a múltat a szőnyeg alá seperni és úgy tenni mintha meg sem történt volna. Meg aztán nem is akarom, volt ott minden jó is és rossz is, de ideje rendet tennem az életembe. Erre még mindig beszélgetek vele. Érdekes kapcsolat van köztünk. Talán én vagyok, aki inkább ragaszkodik hozzá, aki adni szeretne. De máskor meg azon töprengek vajon valóban megbocsátottam neki? Mert annak idején sokszor megbántott. Vagy legalábbis azt gondoltam akkor. Nem, ő nem akart megbántani, ő csak ilyen. Ahogy a róka mondana, semmi sem tökéletes. Testileg vonzónak tartom, mindig is vonzott, de a természete néha taszít. Azt azonban nem tudom, hogy ő mit érez irántam. Talán csak testi vonzalmat, talán egy kicsit többet? Néha olyan, mint egy nagy gyermek, aki durcáskodik, megharagszik egy félreértett szón és akkor átvált kaktuszba csupa tüske lesz belőle, máskor meg olyan szeretni való. Annak idején, amikor megismerkedtünk csak egy szavába került volna és odaköltöztem volna hozzá. Csak azt kellett volna, mondja, hogy szükségem van rád és én már mentem volna is, hogy közösen felneveljük az árván maradt kisfiát. De ott voltak az én kamaszfiaim, akiket ő nem tudott volna elfogadni. Pedig lehet, hogy Okoskámmal másképpen alakulnak a dolgok, ha van egy férfi a házban és azt tudom, hogy abban nem lett volna hiány. Az én fiaimnak hiányzott az erős férfi az életükből, az ő fiacskájának meg a gyengéd szerető nő. Az édesanyja meghalt és ottmaradt árván. Azóta is egyedül a nagymama segítségével neveli. Akkor azt éreztem, hogy nem vagyok elég jó neki. Azóta sok minden változott. Néha azt mondja, az kell, jó legyen, ami van. Ezzel is bánt, hiszen ez úgy hangzik, hogy ha már más, nincs akkor én is jó vagyok. Én nem akarok ilyen megoldásokat. Akkor mégis mit akarok? Amit a legjobban hiányolok benne az, hogy nincsen humorérzéke. Ahányszor kétértelműen elejtek egy vicces szót mindig rosszul sül el, nem érti a humort. Halál komolyan vesz mindent. Bezzeg Pével nem voltak ilyen gondjaim, peregetek a szócsaták köztünk és közbe jókat nevettünk. Olyan egy hullámon voltunk, hogy szinte ijesztő volt. No de nála meg a komolyság hiányzott. Vagy talán ő sem szeretett eléggé. Nem annyira, hogy azt mondja, veled akarok megöregedni. Hűha, milyen nagydolgot mondtam most. Ki az, aki velem akarna megöregedni? Akit én is el tudnék fogadni? Igen, talán ideje Csabától is kicsit távolabb tartanom magam. Nem látok semmit, amiből valami jó válna. És nem akarok, ha ló nincs szamár lenni.
