Imádom a pénteket, bár olyan hamar elszáll, de még a munkába is boldogabb vagyok, mert az a gondolat van bennem, hogy jön a szombat és vasárnap, amikor végre azt csinálok, amit akarok. Ne értsél félre, szeretek dolgozni, de nem mindegy, hogy mit csinál az ember. Egy húsgyárban dolgozom, hát az nem éppen kellemes. Meg lehet szokni, meg lehet tanulni, de szeretni? Hát azt nem tudom. Meg kellene, kérdezzem Gunagrihát, hogyan szeressem meg a húsgyárban való munkát?

Annyi mindent szeretnék elmesélni. Azon is gondolkodtam mostanában, hogy be kellene, fejezzem végre a regényemet, amit már olyan rég elkezdtem. Talán egy kicsit átírom. Írhatnék arról is, hogy amióta eljöttem külföldre milyen tapasztalataim voltak és milyen dolgokat meséltek el a barátaim is. Volt benne jó is és volt rossz is. De így kerek az egész. Rég nem meséltem a gyerekeimről. Egy időben azért nem meséltem, mert sok volt bennem a keserűség, aztán azt mondtam, hogy nem akarok senkit az én panaszaimmal untatni. Lassan azonban alakulnak a dolgaim. A kicsi fiam Okoska elment dolgozni Németországba. Nagyon remélem, hogy kibírja azt az időszakot. Bebizonyítja mindenkinek, de legfőképpen magának, hogy igen is meg tud változni. Hogy végre felnőtt és dolgozni akar, és ki tudja talán később még tanulni is.

Nem tudom, hogy mit hoz a holnap, de nem is bánom. Legyen az mindennap meglepetés.