Fél év gyári munka után kaptam szűk kéthét szabadságot. Először életemben repültem. Már ideje volt. A fiaim tizenévesen repültek én meg majdnem 50 évesen. Nem féltem, inkább kíváncsi voltam és olyan kaland íze volt. De nem volt semmi félelmetes benne. Ezt is kipipálhatom.
Otthon hamar eltelt, a fiam ballagása, most már nincs sok hátra és államvizsga, majd megérem azt, hogy végre dolgozik. A kicsi az nem tudom hogyan lesz? Se tanulni se nagyon dolgozni nem akar. 19 éves, én ebben a koromban már egy éves régiséggel rendelkeztem a munka mezején. Talán én vagyok a hibás, nem vagyok elég következetes? Arra gondoltam, ha kialakul itt az én kis életem, akkor magamhoz veszem, de egyre inkább azt látom, hogy hiba lenne. Se őt nem segíteném a felnövéshez, és még magamnak is rosszat tennék. Na de holnap kezdem a munkát és nincs időm azon gondolkodni, hogy mi hiányzik az életemből. Minden úgy van jól, ahogy van.
Amikor felszállt a gép nézegettem ki, már amennyire tehettem, mert nem az ablak mellett ültem. A felhők felett, ahogy lenéztem minden olyan messzi és olyan kicsinek tűnt. Akár az elmúlt évek. Rohan az idő, most közel az 50hez kezdem érezni, hogy milyen rövid ez az élet. Néha felteszem még mindig a kérdést „jó helyen vagyok? Mi célom az életemben? Ki vagyok én és egyáltalán mi értelme van az életnek? „
Aztán böngészem a nettet, elolvasok egy két könyvet, meghallgatok a youtubon egy pár előadót és még jobban érzem, hogy fogalmam sincs semmiről. A barátnőm felhív, és azzal Bucsuzik, hogy csodálja a bátorságomat, hogy volt merszem újra kezdeni. Arra gondolok, hogy nem is tudom ez bátorság volt-e részemről, vagy egyszerűen csak jöttek a dolgok és nem volt más választásom.
Én nem akartam sokáig elválni, de a végén már éreztem, hogy belefulladok. Nem akartam külföldre se eljönni, de nem volt más választásom. Egyedül két kamasz gyereket és egy nagy lakást nem tudtam fenntartani az otthoni fizetésből. A lakást el akartam adni, de ilyen nagy lakást nehezebb eladni, de a költségei is nagyok. Egyszerűen nem volt más választásom. Talán ha válás után találok egy társat, akivel kölcsönösen megbecsüljük egymást? Talán akkor nem kell elmenni otthonról. Na de ez van. Nem bánok semmit. Az élet egy nagy kaland és élni kell azt. Hálát adok Istennek a sok rosszért és a sok jóért is, amit átéltem. Ha nem is tudom, biztosan meg volt az oka, kellett ez a lelki fejlődésemhez.
