454. Gondolataim margójára
2017. június 23. írta: anyacska7

454. Gondolataim margójára

Azon gondolkodtam el a minap, hogy ha valaki beleolvas ebben a blogba, mennyire is ismer engem ez által? Nehéz megmondani, olyan ez, mint az elefánt meséje. Nem tudom, ismered, de ha nem elmondom. Volt egyszer hat vak ember, akik soha nem láttak elefántot. Egy ember, egy látó, aki segíteni akar, nekik odaállítja őket egy kis elefánt köré. Az egyik megtapogatja az ormányát, a másik a lábát, a harmadik a farkát, a negyedik a hasát és így tovább. Amikor mindegyik végig tapogatja, az állatot ott ahol van, azt hiszi, hogy ő már nagyon is jól tudja, milyen az elefánt. Aztán elrepül felettük egy sas és mosolyogva jegyzi meg magának.

  • Szegény kis naivak, én tudom csak igazán, milyen az elefánt, hiszen magasról lenézek és az egész testét látom.

Az elefánt lába alatt elhaladó hangya meg azt gondolja:

  • Csak én tudom igazán milyen egy elefánt, hiszen bemászom a talpa alá és látom minden sérülését, bőrének minden repedését.

Valahogy így vagyok én is, soha nem tudom, melyik vagyok én? Arra már rájöttem, hogy milyen keveset tudok, na de mihez vagy kihez viszonyítva, mert ez az egész csak viszonyítási kérdés.

Hallgatom Gunagrihát, mostanában sokat hallgatom őt, most ő a kedvenc. Vannak ilyen periódusaim, volt már Villás Béla, Balogh Béla, Hamvas, Béla….Béla Béla… aztán a Béla korszak lejárt és volt Pap Gábor, Géczy Gábor, aztán a Gáborokból is elég volt, aztán jöttek sorba még sokan mások. De azért vannak ám örök kedvenceim is, ilyen pl. Exupéri Kishercege, Szepes Mária néni, tőle bármit olvashatok, vagy hallgathatok. Vallom azt, hogy mindenkitől lehet tanulni. Én mai napig úgy érzem, hogy tanítónak születtem, de amint látod, egy húsgyárba dolgozom, és amit teszek semmi köze a tanításhoz. Szeretnék tanítani, de néha még a saját gyerekeim sem figyelnek rám, és erőszakkal senkit nem lehet semmire megtanítani.

A tanítás is olyan, mint a szeretet, csak annak lehet odaadni aki, kéri, aki igényli. Hiába ez már csak így van. Holnap megyek Zürichbe, vasárnap lesz Müller Péter előadás. Már régen olvastam a könyveit, érdekes lesz élőben hallgatni őt.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://segitseganyavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr3812616021

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása