Fogta a kezemet és mentünk. Milyen ismerős ez a dolog? Volt még az, hogy fogta a kezemet és mentünk. De mintha olyan régen történt volna akár egy másik életben. Fogta a kezemet és mentünk. Fáradt voltam, poros és izgatott. Vajon ez alkalommal hová megyünk? Rosszabb lesz ez vagy jobb? De nem mertem megkérdezni. Minek? Úgysem biztos, hogy az igazat mondja. Az Anyám volt de éreztem, ahogy egyre távolodik tőlem. Talán nem is volt közel soha csak én beképzeltem magamnak vagy a tudatalatti játszódta még a falst, mert egyszer csak közel voltam hozzá, ha nem is lelkileg, testileg. Az a kilenc hónap az letagadhatatlan.
-Sokat kell még menni, úgy elfáradtam?
-Mindjárt ott vagyunk, még egy kis utca és már ott is vagyunk.
Átmentünk egy fahídon egy nagy folyó fölött, az Anyám azt mondta ez a Kükülő aztán beértünk egy kis utcában. Kétfelől házak a házak mellett kertek szépen sorjában rendezett ágyásokkal, zöld fákkal és színes virágokkal.
-Mi ez itt Anya?
-Mi mi az?
-Hát ez a sok fa meg ház….-én a szürke blokkokkal a zárt árvaotthonnal voltam szokva és ilyent még nem láttam.
-Hát mi lenne, falu.
Falu, falu –dúdoltam magamban és már akkor tudtam, hogy én szeretni fogom ezt a falut, legyen bármilyen, én szeretni fogom. Végül megérkeztünk az a ház elé, ahová igyekeztünk. Még most is megdobban a szívem, ha eszembe jut. Csodálatos volt. Egy nagy hosszú ház és mellette egy csodálatos nagy kert.
De milyen kert? Ez olyan volt, mint egy tündérkert. Nem is kert volt, hanem maga a dzsungel, virágdzsungel. Régi ház volt, de csodálatos, amikor építették bizonyára szép gazdag háznak számított, mert bár az óta sok-sok év telt el még akkor is tekintélyes szép ház volt, amikor én először megláttam pedig akkora már volt olyan100 éves forma. A háznak az oldalán végigfutott egy hosszú tornác, ami középen jobban kiugrott annyira, hogy oda ki lehetett ülni nyári estéken, és nagyokat lehetett kártyázni. A kiugrórészt verandának hívtuk. A veranda be volt rendezve kicsi zöld bútorokkal. Középen volt egy asztal és négy hokedli a másik felén volt egy kanapészerű fapad, és két kisebb bútor fiókkal és polcokkal, a polcokat egy vászonfüggöny takarta el és a sarokban egy kicsi kerek asztalka, ami inkább virágtartóként szolgált. És mindegyik zöldre festve, mint ahogyan a kerti bútorokat szokták akkoriban. A földön pedig falusi szőttes szőnyegek leterítve végig az egész tornácon. A tornác végigfutott a ház oldalán és felülről szőlő lepte be. A tornác párkányán sorjában cserepes virágok voltak. Muskátli, pelergónia, kaktuszok, és még kitudja mi és mindegyik, vagy legalábbis majdnem mindegyik virágzott. A legtöbb köztük a pelergonia volt piros fehér rózsaszín virággal. A kiugró részt, amit verandának hívtunk, teljesen befedte a szőlő csak az ajtónál volt egy annyi hely, hogy be lehessen lépni. Szinte úgy nézett ki, mint egy kis lugas. És akkor még nem beszéltem a kertről! Nem is tudom, mihez hasonlítsam? Csodálatos volt. Középen egy kis pázsit azon egy keskeny ösvény. A virágoskert közepén az ösvény mellett egy kerekes kút dísze volt az is a kertnek valósággal beleolvadt a tájba. A kerítés mentén rózsák voltak, vadrózsák és oltott rózsák mindenféle színben. Az egyik csak most bimbózott a másik már hullatta szirmait. A rózsák mellett más virágok: liliom, dália, frézia, jázminbokor, tulipántok, fülemüle, margaretta, mindenféle virág, mindenféle színnel, az ember szeme belefáradt a színkavalkában. Akár egy dzungel de nem fákból és bokrokból, hanem virágokból. A kút túlsó felén volt egy nagy vackorfa és egy nyári almafa. A vackor egy körteféle csak kisebb és korán érik nyár közepén, és nem lehet eltenni télire. Akkor kell megenni, amikor lehullott a fáról. Különben nagyon ízletes édes, mint a méz és zamatos, ha pedig kevés esőzések voltak, akkor kásás lesz, ami már nem olyan jó. Az ösvény túlsó felén a házhoz simulva magasra nőve színes dáliák és más ismeretlen virágok, amiket addig még soha nem láttam. Az egyik például olyan volt, mint egy kis rózsaszín csónak vagy papucs és a magháza, ha hozzáértél hirtelen szétpattant, úgy hogy nem lévén felkészülve rá meg is ijedtem. Sokszor ijesztettem meg másokat is ezzel a furcsa virággal, amiről ma már tudom, hogy úgy hívták a „kisasszony papucsa”. Azóta sem láttam ezt a virágot, de tudom, ha majd egyszer nekem is lesz egy kertem, ültetni fogok ilyen virágot Keresztanyám emlékére. Hát igen erről a kertről órákat lehetne beszélni, de hát térjünk vissza a történethez.
Ahogy beléptem a kapun nagyon megilletődtem és tudtam, hogy történjen bármi, én ezt a helyet nagyon fogom szeretni. Végigmentünk az ösvényen és hátraértünk a kiskapuhoz, ami a kertet választotta el az udvartól. Az udvaron majorság, tyúk, kakas, csirke, kutya, macska futott velem szembe. Én, aki addig nem igen láttam ilyen közelről állatokat megálltam, mintha földbegyökerezett volna a lábam, Anyámnak úgy kellett ráncigáljon, hogy magamhoz térjek. A ház hátánál egy kis nyári konyha volt utólagosan hozzáépítve. A konyha ajtaja tárva nyitva és finom illatok áradtak belülről kifele. És akkor pillantottam meg őt először. Barna törökmintás kartonruha tisztán és frissen állt rajta, elől egy kötény takarosan a derekára szorította. A haja fekete, a szeme barna, meleg barna szeme volt és szemüveg rajta. Amikor belenéztem a szemébe kellemes melegség fogott el. Akkor már tudtam, hogy ezt az asszonyt én kedvelni fogom, de azt nem tudtam még, hogy egyenesen imádni fogom. Ránk nevetett és megtörölte kötényében lisztes kezét.
- Jókor jösztök, éppen palacsintát készítek. Ez az a kislány?
- Igen, ő az.-bolintott az Anyám.
Ők beszélgetni kezdtek, én pedig tátottam a szám, annyi minden néznivaló volt. Vidám és hangos asszony volt de éreztem, hogy egy kicsit ideges.
-Nézd meg, hogy felbosszantottak ezek a gyerekek. Kajla nagy kölyke ruhástól belement a patak vizébe, pedig megmondtam, hogy vigyázzon a ruhájára! Ma ez már a második rend ruha, amit besároz. Nem tudom, mit csináljak vele, igazán már benőhetne az esze.
-Ki ez a gyermek?
-Egy családi barátnak a fiai itt vannak nálam két hétre nyaralni. A nagyobbikkal nem is lenne semmi baj, de ez a kicsi ez egedelem!
Ahogy beléptünk a nyári konyhába láttam, hogy egy másik ajtó a belső szobába vezet. Ez a gyerek, akiről beszélgettek ott ült nagy megbánó pofával a szobában egy nagy fekete ládán, és sáros lábait lógatta. Nagyobb volt, mint én úgy 3-4 évvel és igazi rosszkölyök képe volt. Később előkerült a bátyus, aki körülbelül 6-7 évvel volt nagyobb nálam de sokkal szimpatikusabb volt, már ahogy belépett a szobába és meglátott, rám mosolygott. Attól a perctől megkedveltem és később sem csalódtam benne. Igazi jófej volt. Mindig kedves volt hozzám pedig én egy kis taknyos voltam hozzá képest. Abban az évben készültem első osztályba, tehát hat éves voltam. Amit most mesélek pedig augusztusban, 1974-ben történt. Levente, így hívták a kisebbiket, az egy hétördögfióka volt. Azon a nyáron minden olyan csodálatos lett volna, ha ő nem lett volna ott a környéken. Csodálatos volt a falusi élet a friss levegő az állatok, madarak meg az a sok zöld, ami körülvett, a virágok színpompájáról nem is beszélve de ez a kis kölyök állandóan bosszantott.
Szőke hajamat cibálta és élvezte, ha visítok kövekkel dobálózott és folyton kitalált valamit, amivel bosszantson engem. Nagy örömömre szolgált mikor végre egy hét múlva hazavitték a szülei. A testvérét szerettem volna, ha marad de hát neki is menni kellett. Lassan őszre kezdett hajlani a természet a fák levelei vörösbe, rozsdába kezdtek változni a gyümölcsök, mosolyogtak a fán és a levegő is egyre hűvösebb lett főleg reggelente. Anyám indulni készült, és nekem is kellett menni. Csakhogy én nem akartam visszamenni a falak közé, most amikor már megkóstoltam a szabadság édes izét. Tudtam, hogy az Anyámnak hiába könyörgök, hogy ne vigyen vissza, mert benne már nem is bíztam. Ő már hazudott nekem nemegyszer de ez a néni, aki kedves hozzám, pedig még jóformán nem is ismer ő több bizalommal volt nálam. Amikor pedig az Anyám arra szólított, hogy szedelőzködjem, mert megyünk én leborultam a nő lábai elé és átöleltem a térdét, úgy könyörögtem neki, hogy ne engedje, hogy elvigyenek innen, mert én ott akarok maradni.
-Hagyd itt, felnevelem én ezt a kislányt.
Én pedig nagyon boldog voltam, hogy ott maradhatok abban a Tündérkertben.