Azt kérdezte tőlem, mi a vágy? Miért van rá szükség? Osho azt mondja, hogy legyünk vágy nélküliek. De akkor mit ér az élet? A vágy a mozgató rugó, a vágy visz előre. Amikor gyerek voltam nagyon szerettem a meséket. Egyik kedvencem az 1oo1 éjszakája volt. Amikor a királynő csak mesélt és mesélt, mindennappal meghosszabbítva az életét. A türelem végül elhozta a méltó gyümölcsét, mert meg tudta változtatni a férjét, aki megértette, felesége más, mint az első volt, és hogy ez a nő nagyon szereti. Egészen más embert faragott belőle. Lehet, hogy naivságnak tűnik, de én is sokáig abban reménykedtem, hogy Miszter Nagymenő is megváltozik, és én leszek a számára a legfontosabb. De ameddig a mesék mindig úgy végződnek, hogy a jó megnyeri méltó jutalmát, én mintha Donquihote harcot vívtam volna az én szerelmemért. Talán azért volt ez, mert az eszemmel akartam szeretni és nem a szívemmel? Most már mindegy. A vágy a vágy az széppé, jóvá de tud gonosszá is tenni. Vágytam rá, hogy finoman átöleljen, hogy soha ne eressze el a kezem, de lehet, hogy észre se vette, amikor megfogtam a kezét. Az ő vágyai közé én nem tartoztam. Sokat gondolkozom, sokszor csak úgy agyalok, bánatom nem mondom senkinek, próbálok jó anya lenni, próbálok jó barát lenni, próbálok kedves és megértő ismerős lenni, szeretnék mindenkinek segíteni, de sokszor úgy érzem, csak egy nő vagyok, aki a magányos küzdelmeiben próbálja megélni a mindennapjait. Örvendek minden kis csodának, hálás vagyok érte, de a félelem éjszakánként magához ölel, és én érzem, mennyire gyenge vagyok. Mutatom, hogy milyen erős vagyok, nem kérem, hogy segíts, de van úgy, hogy nem tudom, lesz-e elég erőm túl lépni ezen? Angyal mindig azt mondta, hogy legyen családom, és ne maradjak egyedül, mert ő sokáig élt egyedül, és az nem jó dolog. De azt nem mondta, hogy a társas magány sokszor még nehezebb mindennél. Nem nézek vissza, nem bánom, azt hogy megtettem, csak imádkozom, hogy legyen erőm tovább menni. Legyen erőm elfogadni a sorsom, és legyen hitem. Ha csak egy mustármag nagyságú hitem lenne, akkor nem ölelném magamhoz a félelmeimet. Olyan, mint egy nyűgös társ, hiába küldöm el, nem akar elhagyni, pedig én nem akarom, nem akarom az életembe. Bízni akarok, és menni, előre. A tavalyi év a türelem éve volt a számomra. Türelmesen kivártam, hogy eljöjjön mindennek az ideje. És bár néha türelmetlen voltam, azért minden a legjobban alakult. Mindent, amit elterveztem sikerült, ami rajtam múlott az sikerült is. Azt mondtam, ez az év a remény éve kell, hogy legyen. Remény egy más, egy jobb életre. Nem akarok már harcolni senkivel és semmivel. Hagyom, hogy akár a folyóvíz, úgy áramoljanak a napok keresztül rajtam, és ha Isten is úgy akarja, akkor megtalállak, vagy Te találsz rám. Lehet, hogy itt vagy már rég mellettem, csak nem vettem mér észre, vagy nem nyitottam ki a szívem. Nem tudom. Az idő mindent megold, mondotta Ferkó, és lehet, hogy neki van igaza. Számolom a napokat és várom, hogy minden a helyére kerüljön. A rend a szívemben, a rend kívül és belül, és várom, hogy megtaláljam a BOLDOGSÁGOT. Vágyaim szárnyalni tanítanak, kudarcaim, pedig meglátni a lehetőségeimet. Hinni kell a csodába, hinni kell.