Nem akarok mindig visszatekinteni, nem akarom, hogy az életem arról szóljon, hogyan lehetett volna, és hogyan volt? Most mégis a múltat beleszövöm a mostban, és hozzáálmodom a jövőt is. Elvégre erről szól az élet. Minden, ami volt, jól avagy rosszul el kell mondani? Ha csak a rosszat mondanám, monoton, unalmas lenne, mint egy rinyáló fehérnép, aki sajnáltatni akarja magát. Ha csak a jót mondanám, akkor álszent, alakoskodó, magának is szerepet játszó lennék. Az élet nem csak jó, az élet nemcsak rossz, az élet minden egyben, és ettől csodálatos. Amíg az egyik nap sírok, attól még másnap kacaghatok, vidámság, bánat, gyász és öröm karöltve járnak egymással.
Máriával beszélgettünk ma a két kezelés között. Mostanában, mintha mindenki le akarna beszélni. Nem tudják elfogadni, hogy attól, hogy elváltam, még szeretek mosolyogni, furcsa nekik elfogadni, hogy bízok a jövőben, hogy reményeim vannak. Azt hiszem, ezután jobban odafigyelek kinek, mit mondok el.
- Nincs tökéletes társ, nem is biztos, hogy találsz valakit magadnak.
- Találok, mert érzem, csak türelmem kell legyen kivárni.
- Ha megtalálod, szólj nekem is, de én mondom, hogy nincsen tökéletes társ.
- Mit értesz tökéletes alatt?
- Hát olyan, ahol a szerelem mindig tart.
- Tudod, ismerek olyant, akinél van ilyen kapcsolat, akkor, ez hogy lehet.
- Meg kell, változzál, teljesen meg kell, változzál.
- Azt nem tudom, ha még akarok változni, de biztosan fogok változni. Minden ember változik. Néha az akaratunkon kívül is változunk.
Érdekes volt hallgatni őt, és érdekes, ahogyan adják a tanácsokat ők, akik nem mernek változtatni. Ő nem tudja, hogy én tudom, hogy milyen rossz házasságban él, hogy a férje még meg is veri olykor. De ő nem tudja, hogy én tudom, és ezért olyan fonák minden. Ő, aki nem mer változtatni, ő adja nekem a tanácsokat. De én nem mondok semmit. Csak jobban oda kell, figyeljek ezután a szavaimra. Memének is ma, amikor elpanaszoltam, hogyan lettem második, és hogy csalás volt az egész, azt válaszolta.
- Túlságosan felértékeled magad.
Mintha az önbizalmamat akarta volna megcsorbítani. Miért értékelem fel magam, akkor, ha úgy érzem, csalás áldozata vagyok. Igaza van azonban abban, hogy többet kell, tanuljak, többet még ennél is. A jegyek, és értékelések azonban néha nem a valóságot tükrözik. És hát igen, azt is megtanultam, hogy bár sok barátnőm, barátom legyen, amikor szomorú vagyok, akkor egyedül érzem magam, akkor nem tudok felhívni senkit, és elmondani, elpanaszolni senkinek. Ugyan kit érdekel, hogy én mit érzek?
Furcsa ez az élet. Olyan furcsa, olyan nehéz néha és mégis, olyan gyönyörű. Te rongyos élet. Reggel, amikor felkelek, imádkozom, hogy legyen erőm elviselni az aznapot, hogy hálás tudjak lenni, azért ami megadatott, és hogy türelmes legyek a gyerekeimhez. Aztán elmondom a hálaimámat, és a kérésemet. Mostanában megint átölelt a depresszió, de nem, nem fogom hagyni, hogy a birtokában tartson.
Megyek és lefekszem. Nagyon későre jár. Felhívott Barátné és nagyon elkeseredett volt a hangja. Kiborulós napja volt ma, ilyenkor csak annyit tudok tenni, hogy végig hallgatom. Más nem is tehetnék. Hát igen, neki még szomorúbb, még kilátástalanabb az élete. De a szabad akarat mindenkinek ott van. Én nem mondhatom meg neki, hogyan csinálja, mint ahogyan ő sem nekem. A döntés mindig a mienk.
Lassan a szempillám ólomként súrolja az alsó határt, súrolom, messze száll, és már ásítani sem tudok, az éjszaka birtokában tartja a házat, mennem kell lefeküdni. Gondolataim kószák és furák, mintha önálló életet élnének. Nekimegy a falnak, nagyot koppan, azután elhallgat. Megyek én is, amíg nagyot nem koppanok. Jó éjszakát Kedves.