Ki mondta, hogy könnyű lesz az élet? Ki mondta, hogy minden nagyon szép? Aki ezt mondja, az hazudik. Vagy lehet, hogy vannak emberek, akik boldogok? Vannak emberek, akik nem tudják, mi a fájdalom? Vannak tájak, ahol még nem jártam, vannak álmok, amiket már álmodni sem merek.

Haragszom rád Uram! Megígérted, hogy minden jóra fog fordulni. Azt mondtad, ha a gyerekkorom szomorú és nehéz, akkor majd felnőtt fejjel könnyebb lesz minden. Haragszom rád Uram, mert úgy érzem, csak azoknak könnyű az élet, akik lopnak és csalnak, akik másokat letipornak. Én jó vagyok Uram, én próbálom megtartani a parancsaid, és mégis egyre csak zuhanok. Segíts meg Uram, ne hagyj elveszni Uram. Istenem, Istenem, mért hagytál el engem?

Megszakad a szívem, érzem, megszakad. Akkora fájdalom van benne, hogy már nem tudom elviselni.

Lázadok uram ellened, lázadok, mert minden imám hiába mondtam el. Nem értem, miért van annyi szenvedés az életemben? Nem kértem tőled Uram sokat, csak azt, hogy szerethessek és szeressenek. De, nincsen, akit szerethetek és, nincsen aki engem szeretne. A gyerekeimet szeretem Uram, féltem őket, sokat aggódom értük. De nem tudom, hogyan változtathatnám meg a kicsi fiamat? Néha már az őrületbe kerget.

Olyan apró dolgokat kérek tőle, hogy vesse meg az ágyát, tegyen rendet maga körül. Ma azt mondta a nagyfiamnak, de én is hallottam.

-Megvetem ezt az ágyat, hogy ne fájjon annyit a picsája.

Soha nem beszélek így, nem tudom, honnan veszi ezt a stílust, ezt a csúnya beszédet. Már akkora, hogy nem tudom megfenyíteni, tudom, a verés nem használt neki, de a szép szó is olyan, mint a falra hányt borsó. Azt hittem, ha valaki majd segíteni fog nekem, akkor megoldom, de most már tudom, senki és semmi nem segít rajtam. Ő az én keresztem, én, pedig el kell viseljem. Egyedül cipelnem ezt a csomagot, ahogyan a Mester mondaná, mindenkinek megvan a maga csomagja. Az enyém úgy látszik az, hogy egyedül kell végig verekedjem ezt az életemet, és egyedül kell elviselnem minden fájdalmat, és szomorúságot. Nincsen senkim, aki megvigasztaljon, nincsen senki, aki megöleljen.

Istenem, miért kell nekem ekkora csomagot cipelnem? Miért nem mondod meg nekem Uram, miért kell nekem ennyit szenvednem? Az anyám olyan amilyen, ezt már elfogadtam. Hogy soha nem szeretet, hogy soha nem értett meg, azt is elfogadtam. Próbálom szeretni, úgy is, ha ő nem szeret. Tudom, hogy elintéztem, jó helyen van, minden héten felmegyek hozzá, viszek neki valamit, meghallgatom, amit mond, és aztán eljövök. Évekkel ezelőtt eladott minden földet, amit a nagyszüleimtől örökölt. A nélkül adta el, hogy engem megkérdezett volna, sőt még a pénzt is elköltötte.

Éveken keresztül, nyestük a fákat, rendeztük a helyet, ősszel, pedig amikor nagyobb termés volt, mindenkinek adtunk belőle. Most úgy adta el, hogy nekem még csak nem is szólt. Mintha egy bűnöző lennék, akinek nem szabad semmiről tudnia. Bátyámtól tudtam meg, hogy aláíratták vele is, hogy eladják az egész gyümölcsöst.

A fiúk meglátogatták, és pénzt kértek tőle. Tudják ezek a kis élelmesek is, mikor látogassák meg.

Ma, amikor indultam hozzá, Kincsem ellőmbe állt, nagy bűnbánó képpel.

-Anya el kell mondjak valamit. Mamának azt mondtuk, hogy adjon pénzt, mert te nem főzöl ránk. Így aztán adott nekünk 1o lejt. De tudod, hogy neki sok pénze van?

Nem tudtam, kire haragudjak jobban. A fiaimra, amiért ilyeneket hazudnak, vagy az anyámra, amiért a hátam megett intézkedik még most is. Legyen boldog, hiszen őt csak a pénz teheti boldoggá. Őt az nem boldogítja, ha én megölelem. Neki én soha nem számítottam semmit. De már nem fáj. Amikor egyszer megkérdeztem a Mestert, hogy mikor fogom tudni, hogy megbocsátottam az Anyámnak, azt válaszolta: -amikor már nem fáj.

Azt hiszem eljött az ideje ennek, hiszen ma már úgy tudok beszélni róla, hogy nem is fáj. Elfogadtam, hogy olyan, amilyen, hogy soha semmiben nem lehetett, és nem lehet rá számítani, és hogy mindezek ellenére én tisztelnem kell őt, és szeretni.

A volt férjemmel is lassan az lesz, hogy elengedem végleg. Hiába vagyok ragaszkodó, senki nem marad meg a lelkemben. Nem érdemes rá senki, hogy ott lakozzék a szívembe. Pedig én nagyon szeretném. Szeretném, ha lenne már végre valaki, akit én is szerethetek, és aki engem szeret, úgy ahogy vagyok.

A gyerekeimet szeretem, de annyi szenvedést okoznak ők is, főleg a kicsi, hogy néha már úgy érzem, megörülök. Mikor érem meg, hogy benőjön a feje lágya?

Istenem, Istenem, mért hagytál el engem? Miért nem küldesz nekem valakit, aki segít nekem ezt az életet tovább vinni? Aki mellett erősnek érezzem magam és fontosnak, aki társam tud lenni, és akinek én is társa akarok lenni?

Istenem, Istenem, soha nem kértem tőled lehetetlent, de most kérlek, adj nekem igazi szerelmet, adj nekem társat, adj nekem valakit, aki erősítsen, aki bátorítson, aki boldoggá tegyen engem!