Hát igen, újból itt vagyok. Mesélek, bár azt mondtam nem panaszkodom, nem mondok semmi olyant, ami lehúzna. Happy vagyok, csupa önbizalom, annyira nagy az önbizalmam, hogy már néha magamat is megdicsérem. Nem tudom, akkor ez most jó, avagy rossz?

A szavak mindig vigaszt hoztak a számomra, de miért is? Soha nem tudtam kiadni egy írásomat se, soha nem tudtam felemelkedni a névtelenség táborából. Lehet, hogy már nem is akarok. Pozitív szavak, pozitív gondolkodás, engem is megfertőztek, oda kell, figyeljek nagyon minden egyes gondolatomra.

Hopp, már megint az illúziókról elmélkedem? Jaj, jaj, Boszi, nem szabad csak olyasmire gondolni, ami szép, ami pozitív, ami jó, blablabla.

Itt megrekedtem. Valaki, valaki segítene, kérem?

Mindig a segítséget kérem. Olyan vagyok, mint egy pusztában kiabáló hang, annyi különbséggel, hogy az én pusztámban nincs ott János, hogy meghallja. Nincs ott senki. Nem is tudom, miért kiabálok? Azt hiszem csupa megszokás, rosszul berögződött gondolatok, szavak, cselekedetek.

Nem voltam az Anyámnál már talán több hete. Eszembe jut, hogy mennem kell, kötelességem van, de odázom, folyton csak odázom. Pedig nem haragszom rá, mindent megbocsátottam. Azt is tudom, hogy szeretnem kell őt, igyekszem tréningezni az agyam, igyekszem magamnak bemagyarázni, hogy nagyon szeretem. Egy napon el is fogom hinni. Ahogyan elhittem azt is, hogy szeretem Mister Nagymenőt, ahogyan annyi mindent elhittem. Pedig valójában az van, hogy én senkit nem tudok szeretni. Ideig, óráig, de aztán menekülök. Lehet, hogy a saját gyermekeimet sem tudom úgy szeretni, ahogyan kell? De ki mondja meg, hogyan is kell szeretni őket? Mindenki mást mond, hogyan tudjon az ember eligazodni, amikor minden igazság legalább 7 féle?

Büszke voltam magamra, végre meghoztam a döntést, és elindultam az utamon. Abban is hittem, hogy barátok, angyalok segítettek az utamon, hogy a jó irányban haladjak. Fájdalmas a változás. Kiemelni elszürkült életemet a már olyan jól ismert és megszokott kerékvágásból, és új kerékvágás nyomában elindulni. Nem is úgy. A tiszta havon menni a szekérrel, önmagad alakította kerékvágásába. Közben magammal cipelve gyerekeimet, akiknek lehet, hogy mégis jobb lett volna a régi kerékvágás? Nem tudom. Azt mondtad egyszer, ha elindulok, már ne nézzek visszafelé. Mégis miért nézek folyton vissza? Keresek valami támaszt, valami nyomot, valami visszaigazolást, hogy a jó úton járok. Isten itt van veled. Mindenki azt mondja, de én süket vagyok és vak, mert nem látom őt, és nem hallom. A sötétségben tapogatózom. Beteg vagyok, mindenem fáj. A fiúk a múlt héten sorra betegedtek meg, és úgy látszik most rajtam a sor. De nem panaszkodom, minek is tenném. A gyerekek elvárják, hogy a szülök, mindig erősek és bátrak, felelősség teljesek legyenek. Én pedig tudom, hogy senkim nincs. Olyan vagyok, mint Nahor. Amikor lebetegszem, akkor magam vagyok.

Nahorral nem beszéltem már több mint fél éve. A múlt héten beszólt, én már le is akartam nyájasan rázni magamról, amikor azt írta nekem.

-Beteg vagyok.

Éreztem, hogy komolyan mondja, ő soha nem panaszkodik, még amikor nagy baj van akkor sem. Kiújult a rákja, meg kellett műtsék. Hiába szerettem volna segíteni neki, nem tudtam. Talán csak annyit, hogy néha felhívom telefonon és megvigasztalom. Kért, hogy menjek oda, ápoljam. Azt hiszem az önzőség beszélt belőle. Én nem engedhetem meg magamnak, hogy odamenjek és ápoljam, amikor két kiskorú gyermekem van, akikre főznöm, takarítanom kell, akiket mindennap iskolába kell, küldjek és amint a múlt héten is megesett, akár éjjel is orvoshoz kell, vigyem. Ráz a hideg, azt hiszem, lázam van. Ma egész nap feküdtem. Aludtam volna, ha tudok, félóránként riadtam fel, a lelkemben nyugtalanságot éreztem. Nem tudom, honnan jön, mi okból, de nem hagyja a testem ellazulni.

Pozitívan gondolkozni, pozitívan gondolkozni, pozitívan gondolkodni!!!

Jól érzem magam, jól érzem magam,- ezt mondogatom folyton, és várom a csodát.

A munkám jól alakult, amiért hálás is vagyok, egész héten reggeltől estig dolgozom. Hét végére már nagyon kifáradok. Pedig nem volna szabad, hiszen hét végén tudok többet mosni, vasalni, takarítani, főzni. Hét közben is csinálgatom, de igazán időm hét végén lenne. Akkor most megint rossz anya vagyok, mert néha elhanyagolok valamit, és lefekszem két órát, vagy megnézek én is egy filmet, csak úgy, hogy kikapcsolódjam.

Pozitívan gondolkodni, a gondolatokra odafigyelni, nem panaszkodni, nem elégedetlenkedni, hinni benne, hogy szép az élet, hogy minden a legnagyobb rendben van.

Hapi erre azt mondja nekem.

-         A sok pozitív gondolkodással odajutnak az emberek, hogy amikor az alma belül rohadt és kívül piros, akkor is megeszik, színlelve, hogy mennyire finom, hiszen pozitívan gondolkodnak. Nem pozitívan kell gondolkodni, hanem reálisan. Meglátni mindent, ami körülöttünk van.

-         De mi van körülöttünk? Amikor mások azt mondják, azt látsz, amit hiszel. Keresd a csodát magadban. Én negyven éve keresem a csodát, de még mindig nem találtam rá. Pedig hittem, hiszek benne. Vagy mégse?

Elváltam, mert úgy éreztem, hogy végre felébredtem. Láttam azt, hogy az egész életem olyan, mint egy kirakat. De most már ezen is eltűnődöm. Mi az igazság? Mi is van velem tulajdonképpen? Ki is vagyok én? Miért nem találom meg a választ, ha keresem? A tanítások azt mondják, hogy kérj és megadatik. Én azt kérem, hogy mondja meg nekem Isten, mi a feladatom. Mondja meg nekem, miért van az, ami van. Legalább találjak okot rá, akkor talán megnyugszom. Hiába álmodozom, hiába várom a nagy Csodát, de akkor legalább tudjam, hogy nekem ez nem jár, mert én nem vagyok kivételes, én csak egy vagyok a láncszemből, akik beleolvadnak a nagyban. Legalább ezt mondaná meg valaki, hogy többet ne reménykedjek.

Pozitív gondolataimmal elértem azt, hogy saját magammal elhitetem, hogy milyen boldog vagyok. Van munkám, van egy alkalmi szeretőm, van családom, van mindenem. Mindenem? Nos, ez a bibi, lehet, hogy ez az emberlánya, ez én vagyok, sorsa, hogy soha ne legyen megelégedve azzal, amije van. Olyan vagyok, mint Okoska, aki soha nincs megelégedve azzal, amije van, mindig más kellene, talán pontosan az, amiről azt gondolja lehetetlen.

Én nem tanítok senkit, mindenkit az élet tanít, én nem mondom neked sem, azt, hogy ez a tuti. Én csak azt mondom, ha azt akarod, hogy a kívülről piros alma, ami belül rohadt, jóízű legyen, akkor gondolkodj pozitívan. Hátha sikerül.