Ha valaki megkérdezné mi az, amit legrosszabbnak tartok, nem a kudarcokat, nem a veszítéseket sorolnám az első helyre, hanem a bizonytalanság érzetét. Amikor reménykedsz, de mégsem, amikor nem tudod, el kell, engedd véglegesen azt a bizonyos valamit, Valakit, vagy még van remény, még van újrakezdés, folytatás, vagy bármi, ami szép lehet.

Mostanában szinte divattá vedlett az, hogy mindenki más megmondja neked, hogy mi a Tutti? Elolvastam jobbnál jobb könyveket és igen, hiszem, hogy a vonzás törvénye működik, hiszem, hogy a pozitív gondolatok jó irányban terelik az életem, de mi van akkor, amikor a rossz dolgokat tálalja ellőmbe az ÉLET, a nagybetűs?

Néha a jóból is megárt a sok, úgy vagyok vele, hogy amikor kapok egy levelet, hogy én tudom, mi kell neked, és gyere, mert én, megtanítalak, valahogy ezeknek már olyan pénz szaguk van. Tudom, ez is hozzá tartozik az élethez, akár a reklám és a csomagolás a termékhez, de valahogy már unom. Senki nem jön hozzám, hogy azt mondja, nézd, én úgy gondoltam, hogy adok neked egy XXYXX összeget, csak azért, mert TE vagy. Tudod, olyan egyedi, olyan nélkülözhetetlen, olyan szeretnivaló, blablabla.

Azt hiszem, szerelmes vagyok. AJAJ, ez nagy baj. Nálam mindig nagyon nagy baj, ha szerelmes vagyok. Először is azért, mert túl őszinte vagyok amúgy is, és akkor ilyenkor meg lehet, hogy már nevetségesen őszinte tudok lenni.

Szeret, nem szeret, szeret, nem szeret, morzsolgatom magamban a gondolatokat és fáj. Igen fáj, hogy amikor szárnyalnom kéne, akkor miért érzem magamban a bizonytalanságot. Hülye, lökött szerelem. Beszélgetünk órákon át, olyan kezdtem lenni, mint egy elbűvölt, tudod, a kígyó is elbűvöli, áldozatát mielőtt lecsapna rá.

Amikor felhív és beszélgetünk akkor minden nagyon jó. Akkor úgy érzem, hogy az, akivel el tudnám képzelni az életem. Okos, sármos és imádom a hangját is. Bármiről beszélgetünk nem unalmas, csak egyszerűen jó, nagyon jó.

Aztán jönnek a hosszú hallgatások, nem hív, nem ír, semmit nem tudok. Nem írhatok, és nem hívhatom, mert tudom úgyis mindegy. Azt mondja, a bajait próbálja sikertelenül megoldani, a már amúgy is elromlott kapcsolatait befejezni.

Szeretnék hinni neki, de néha kételkedem. Olyan húzd meg ereszd el, és nekem ez a bizonytalanság nagyon rossz. Szeretlek is meg nem is.

Kérdeztem Kincsemet, hogy mit szólna, ha holnap ide jönne, és ő azt kérdezte.

-         Én nem bánom Anya, csak nem szeretem, amikor sírni látlak, meg egyedül borozni.

A szerelem engem mindig bolonddá tesz. Nem akarom, hogy ez legyen, szeretnék végre egy nagy szerelemet, egy viszonzott szép kapcsolatot. Nem tudom, nem tudom. De amikor arra gondolok, hogy mennyire jó vele, amikor beszélgetünk, akkor beleborzongok.

- Szeretném, ha fontos lennék a számodra

- Fogsz… ígérem.

Milyen válasz ez is? Fogsz. Mikor? Tényleg nagyon szőke vagyok. Én, aki olyan okosnak érzem magam, aki bármilyen helyzetből kijövök, a kapcsolataimat nem tudom kezelni, elveszek valahol félúton.