A döntést a legnehezebb meghozni, aztán már csak oda kell figyelni. Eldöntöttem, igen is le akarok fogyni, de nem azért, hogy valaki szeressen. Még így sem érzem magam kövérnek, de azt végkép nem szeretném, hogy valaki csak akkor szeressen, ha ennyi és ennyi kiló vagyok. A lelket nem lehet kilóban mérni. Pedig ott szerintem az lenne a szeretni való, aki a legtöbbet húzza. A saját egészségemért akarok lefogyni, mert meg nem akarok más ruhatárat venni és hát bármennyire nem akarom elhinni, de a mozgás a fontos. Itt meg csak csoszogok, hiszen a nénivel is csak nagyon lassan lehet menni, attól nem fogok én lefogyni. Persze az édességeket is fékezni kell, az lesz, azt hiszem a legnehezebb, de legfeljebb kevesebbet sütök, s ha mégis mielőtt nagyon sokat ennék, belőle elosztogatom a családnak, szívesen eszik a főztőmet. De amint tudod, az elgondolásomat mindig tett követi, hiszen nemcsak ülök a fenekemen és óbégatok, hanem igyekszem megoldani a dolgokat. Jobban odafigyelek, amit eszem és este hat után már semmit nem eszem. Na, jó, néha még becsúszik egy félhetes vacsi, de csak nagyon szerényen éppen csak. Aztán reggel tornázok és elkezdtem szaladni. Az első alkalom szörnyű volt, még a fogaim is jöttek ki a helyükből. Még szerencse, hogy nincsen protézisem, mert kidobtam volna. De tudod mi a legjobb? Amikor végre megcsináltam akkor az öröm, hogy igen, igen, képes voltam rá. És az utána következő hangulatom. Amikor ki vagy fúlva és lobog a véred és mégis olyan jó érzés, még az a fránya izomláz is, és ….na …ki kell próbálni.

Szaladtam, ki a házból, le a kis lejtőn, amin aztán alig tudtam vissza jönni, át a földalattin, felül vasút aztán át a hídon, és máris a gyepes hely, végig a folyó partján, ahol nem járnak sokan és nagyon kellemes. Gyönyörű kis városban vagyok, olyan, mint egy kis gyöngyszem a hegyek közt. A hegyek úgy körbeölelik, mint a szerelmes karja a szerelmét. De bizony, nem olyan kis dimb-domb ez, hanem hegy, fel kell emeld a fejed, hogy a tetejét lásd és felette a kék ég. Az a sok zöld és kék és annak minden árnyalata és a csend, ami mégse csend csak a te csended, mert hallod azért a madarakat, és a folyónak is hangja van, de csak dúdolgat, csak morajlik, békésen, miközben a nap utolsó sugarai még szemedbe villannak, szinte megvakítva. Hogy miért kell nekem mindig a napba néznem, mikor tudom, hogy utána pár percig még a szemem fénye is elvesz és semmit nem látok, csak sárgát és a sárgának ezer árnyalatát. Szóval, szaladtam és közben próbáltam semmire gondolni, állítólag a férfiaknak ez könnyebben megy, mint nekünk, nőknek, nem tudom, egy biztos, hogy az én agyam akkor is cikázik keresztül kasul, amikor azt hiszem, hogy semmire nem gondolok. És akkor ott, az jutott eszembe, hogy milyen gyönyörű helyen vagyok, és szaladok, és jó sorom van, hiszen a munkámat is szeretem és nem nehéz, és a néni is szeret és a családja is és akkor miért nem vagyok boldog? – de hiszen boldog vagyok- próbáltam bemagyarázni magamnak. Hát persze, hogy boldog vagyok, nem idegeskedem és nem stresszelem magam, már ez egy nagy csoda. Aztán eszembe jutottak a gyerekeim és az, hogy otthon nem minden olyan amilyen kellene, legyen. De milyen kellene, legyen? Talán én gondolom rosszul, kevesebbet kellene aggódnom értük, hiszen mindegyik a saját életét kell, megélje. Talán Okoska is észhez fog térni hamarosan, talán talál magának valamit, ami életcélja legyen, és akkor minden megváltozik. Tudod arra ébredtem rá, hogy hiába vagyok itt, és itt nagyon szép és jó, a szívem otthon van, a gyerekeim az én szívem. Vagy lehet, hogy egy darabja a szívemnek valahol ott van, ahol nem is gondolom, valaki, aki egyszer majd…talán visszahozza. Na, igen, már megint álmodom. Nagy utazás az élet, és én most úgy érzem, hogy két út között vagyok és pihenek, az egyik út, aminek vége lett, amit magam mögött hagytam és a másik, aminek a kezdete még nem is látszik, csak sejtetik. És most gyűjtöm az erőt és a bátorságot, hogy újra elinduljak egy úton, amiről azt remélem, szebb és jobb lesz, mint az előző. Pedig az is a maga módján szép volt, sőt, néha voltak csodálatos perceim is.

Hol van a szívem? Hol van a szívem?

Ott ahol várnak, ahol hiányzom, ahol szeretnek és én is szeretek. Oda vágyom.